“A fölnőttek (…) szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: „Milyen a hangja?” „Mik a kedves játékai?” „Szokott-e lepkét gyűjteni?” Ehelyett azt tudakolják: „Hány éves?” „Hány testvére van?” „Hány kiló?” „Mennyi jövedelme van a papájának?” És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik.”

… Hajlamosak vagyunk azonosítani magunkat az elért eredményeinkkel. Ha ezt és ezt megtettem… ha elértem a vágyott eredményt, akkor majd leszek valaki. Akkor majd büszke leszek magamra. Akkor majd elfogadnak. Akkor majd boldog leszek. Akkor majd szerethető leszek…

Valóban?

Tényleg csak akkor, ha…?

„Ha csupán anyagi javakért dolgozunk, magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.” /Antoine de Saint-Exupéry/

… Észreveszed, hogy Te ennél több vagy?

Hogy szerethető vagy úgy, ahogy vagy?

Itt az ideje az irányváltásnak. Nem kívülről befelé élni, hanem pont fordítva: belülről kifelé.

Mert a legnagyobb kincsek belül vannak.

“Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Csak nézd meg, mivel is érkezel erre a bolygóra, és mi az, amivel távozol… mi is az igazi kincs?

„- Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
– Nem találják meg – mondtam.
– Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
– Minden bizonnyal – feleltem.
– Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.”

/Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg/

Kép: Pinterest