Sötét volt. Régóta, hosszan elhúzódó sötétség. Az apró kis mag a földben pihent. Senki sem tudta létezését. Ő sem tudta, hogy számíthat-e bármi változásra, hisz már oly régóta tartott ez a hűvös, nyirkos és sötét állapot. De mintha tudta volna… érezte az erőt magában. Még hozzáférni ugyan nem tudott, de mélyen belül hitte… hitte és érezte, hogy több van benne.
Van az úgy, hogy bármennyire is szeretnéd, nem megy. Eltervezted, megálmodtad, mit és hogyan fogsz tenni, komplett folyamat, érzéshalmaz van a fejedben róla, de valahogy hiába. Valami miatt mégis ellenállsz, valami miatt mégsem tudsz beleállni, valami a teljesítés útjában áll. Pedig a felszínen te úgy szeretnéd… megtenni, érezni, együtt áramolni, benne lenni. De éned valamely része mégis behúzta azt a bizonyos kéziféket. Megállj-t parancsol. Mit teszel ilyenkor?
